Hírlevél feliratkozás
Tisztelt Látogató!
Nagy Lászlónak hívnak és rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy egyike lehetek azoknak, akik részt vehettek a DXN malaysiai cég termékeinek európai bevezetésében.
Mivel sajnos már nem tartozom a húszéves korosztályba, mint a kisebbik fiam, ezért igyekszem olyan vállalkozásba kezdeni, ami nem jár nagy befektetéssel és kockázattal.
Már az én korcsoportomat is érinteni fogja az a világtendencia, hogy az állam nem tud megfelelő nyugdíj ellátást biztosítani és mindenkinek saját magának kell a megélhetéséről gondoskodnia.
1990- óta vagyok egyéni vállalkozó, de az eddigi vállalkozásaim egyik sem biztosított passzív jövedelmet. Könyvekben már sokat olvastam erről a jövedelem fajtáról, de még soha nem sikerült megvalósítani. Pedig igazából ez az egyetlen esélyünk arra, hogy olyan jövedelemre tegyünk szert, ami akkor is biztosít bevételt, ha már nem tudunk, vagy nem akarunk tovább dolgozni, pld: 65 éves korig, amit most akarnak bevezetni.
Legjobban annak örülök, hogy mindkét fiamat sikerült meggyőzni, hogy külön kóddal regisztráljanak és kezdjenek saját vállalkozásba, ne kelljen más kiszolgálójaként kiszolgáltatottnak lenni egy életen át. Most, hogy már megértették milyen lehetőséget biztosít számukra ez az üzlet, teljes erővel nekiláttak felépíteni a jövőjüket.
A 4900 Ft-os regisztrációs költség jelentéktelen összeg ahhoz, amit kap érte a jelentkező, pld:
regisztrációs mappa, 1db termék, intranet és egy ilyen weboldal, amelyen most is fent van a tisztelt látogató.
Ez az első olyan MLM üzlet, ahol a termékek között egy olyan élvezeti cikk is megtalálható, ami nem csak finom, de egészséges is. Az sem elhanyagolható, hogy a weboldal segítségével teljes mértékben otthonról is lehet végezni, ezért olyanok is lehetnek sikeresek, akik valamiért helyhez kötöttek, függetlenül attól hány évesek. Ha további részletek is érdeklik, nézze meg az üzleti lehetőség és a termékek menüpontokat.
Üdvözlettel: Nagy László
© Copyright DXN Hungary 2009.
Az oldalon található képek, szövegek, hanganyagok további felhasználása kizárólag az oldal tulajdonosának írásos engedélyével lehetséges.